Cím: 3955 Kenézlő, Nagyváradi u. 16. Telefon: 47/344-043 Lelkész: Elek Gabriella Hazánk területén a református egyház történetének kiindulópontját nem lehet pontosan meghatározni. A luther felléptével 1517-ben megindult a reformáció, pár év múlva hazánkba is átterjedt. A nemesek védelme alatt gyorsan tört előre az új evangéliumi hit, hogy a reformáció után egész Szabolcs megye területén már alig volt római katolikus plébánia. A XVIII. század elején 114 helység volt, ahol a református lelkipásztor működött és az ekkori időben már működött Kenézlőn is az egyház. Megalakulása után az egyház szűkös anyagi viszonyok között volt. Fő jövedelmi forrásuk a tized volt, amit felváltott az adó. A nyugtalan idők, háborús pusztítások és a vallásos üldözések következtében általánossá lett a nyomorúság. Váltakozó anyagi körülmények között is megmaradt a református egyház a mai napig. Feljegyzés szerint az egyházközösség alapíttatott 1627-ben. Hozzátartozott 1893-ig Viss község is. Az első lelkész Pacsoli János volt. Az egyháznak toronynélküli temploma volt, a középkori templomot a reformáció elterjedésével használatba vette a reformált gyülekezet, majd az épület használhatatlansága miatt fatemplomot építettek, mely már 1699-ben állott, mellette haranglábbal. A templom 1812-re elavult, így annak lebontása után 1812-1813-ban kőtemplomot építettek. Az egyháznak jótevője volt Bay László és neje Jakabfalvi Zsuzsanna. Kriptájuk a templom padlózata alatt van. Anyagilag sokat adtak az egyháznak, többek között két haranggal is megadományozták.

A templom mellett épült a tanítói lakás és iskola, melybe 10-20 gyermek járt. 1773-ban Paragdi Mihály, 1774-78-ban Melegh József volt a tanító. Ez időtől 1900-ig az iskolának 23 tanítója volt. A legutolsó Nagy Béla az iskola államosításáig, kik az akkori vallási szellemben nevelték a tanulókat. A XIX. században öt osztályos volt az iskolai oktatás. Nagy része kántor-tanító volt, kik értettek a zenéhez és az énekhez, így énekkara lett az Egyháznak 1893-ban. A megalapítója Hegedűs János volt. Az énekkar célja az egyházközösség emelése. Az egyháznak 1700-ban 320, 1889-ben 445 tagja volt. Az úrvacsorához volt 1896-ban két darab aranyozott kelyhe, szintén az évből egy darab aranyozott kehely e felírással: "Hivek adománya". Az egyházi emberek sokat törődtek az emberek vallási nevelésével, a kultúrának terjesztői voltak. Már 1772-től vezettek a születésekről, házasságokról és a halálozásokról pontos feljegyzést.
A szószék 1926-ban készült, Tóth Béla vencsellői kőművesmester készítette. Alja, lépcsőzete, mellvédje faragott homokkő. A szószék feletti koronát 1926-ban Szitár Ferenc vencsellői asztalosmester készítette fenyődeszkából. Négyzet alapú csapott gúla, alsó szélein fűrészelt díszítéssel. Közepén szőlőfürt és búzakalász.
Az Úrasztala 1913-ból való, készítője Kiss Ferenc balsai kovácsmester. A Mózes-széket és a padokat Szabó Károly és ifj. Nyiri István kenézlői asztalosmesterek készítették 1926-ban.
Az egyházi élet nagyban hozzájárult az emberi lelkek kialakításához az Istenben való hit megszilárdításában. A lelkészek az emberi szeretetet, megbecsülést, a túlvilágban való hitet hirdették. A bibliában megírtak megismerésére törekedtek s így megalakultak külön a fiú, külön a leány nőegyletek és a vasárnapi iskola is.
1899-ben újjá épült a tanítói lakás a tanteremmel. Mivel a meglévő templomnak, mely kőből épült, nem volt tornya, ezért 1926-ban tornyot építettek és a templomot is felújították. A földreform következtében a lelkészek részére kimértek 20, a kántor-tanító részére 15 hold földet.
Díjlevéllel rendelkezett az egyház, melyben megtalálható: Mennyi járandóságot kaptak a lelkészek természetben a hívektől. Így gondtalanul működött az egyház.
A faluban nem volt gyűlölködés, nem volt hatalomra törés a lelkészek között. Az egyházak megegyeztek egymással. A falu lakossága rendszeresen járt az istentiszteletre és minden gyermek a hittanórákra. A vegyes házasság nem volt tiltva. A háború után mint más községekben a régi hit életnek vége lett. Különösen az államosítás után a templomba járók száma csökkent, a hitoktatás sem ment, különösen akkor, amikor a lelkész is elment a faluból és a sok szigorítás a vallási élettel szemben erősödött. A templom áll, a parochiát újjáépítették, azonban sok idő kell ahhoz, hogy ismét úgy virágozzon az egyházi élet, mint a háború előtt.