Polgármesteri Köszöntő
Kedves Látogató!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önt Kenézlő község valamennyi lakója nevében.
Ez a honlap Önnek készült, ha Ön:
· a községünkben él
· tőlünk elszármazott személy
· ide látogató vendég
· tervezi látogatását a településünkre.
Honlapunkkal arra törekszünk, hogy a községben élők és az ide látogató vendégek is megtaláljanak minden fontos közérdekű információt. Szeretnénk lehetőséget biztosítani községünk megismerésére, az itt élő emberek életének bemutatására. Kiemelten fontos számunkra, hogy ennek a felületnek a felhasználásával hitelesen tájékozódhassanak a községben történtekről, valamint a mindennapi ügyintézéséhez segítséget nyújtsunk a kenézlői lakosok számára.
A honlapra látogatók számára biztosítjuk a önkormányzat munkarendjének -, a közös hivatal adatainak és elérhetőségeinek megismerését, rendezvényeink, programterveink jövőre vonatkozó elképzeléseink bemutatását, és egyéb közérdekű információk elérhetővé tételét.
A nagyváros zajától, a szmogtól mentes falunk ideális a pihenni és kikapcsolódásra vágyóknak, testi-lelki felüdülést nyújt azoknak, akik csendre vágynak, pihenni érkeznek. A Bodrog, a Tisza, Sárospatak, Tengerszem, Tokaj közelsége lehetőséget biztosít a napközben aktív kikapcsolódásra vágyóknak is. Mint minden kis település, mi is fontosnak tartjuk a korábbi évtizedekben kialakult hagyományaink ápolását, újak kialakítását.
Remélem, hogy folyamatosan megújuló, aktualitásokkal bővülő honlapunknak köszönhetően megtalálja a keresett információkat, s talán sikerül felkeltenünk érdeklődését településünk iránt. Bízunk benne, hogy az olvasottak, látottak arra ösztönzik majd Önt, hogy személyesen is felkeresse a Bodrogzugban fekvő közel 1239 lélekszámú kicsi falunkat, s megtapasztalja településünk értékeit, barátságos környezetét, polgáraink vendégszeretetét.

Horváth Ferenc
polgármester

 

Képek a településről

 

 

© 2003-2020 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.